Searching...
2012. december 6., csütörtök

Jónak lenni jó


A Közmédia december 1-től Jónak lenni jó címmel jótékonysági akciót szervez a Dévai Szent Ferenc Alapítvány javára. Adakozni többféleképpen lehet:


  1. az Adhat-vonal felhívásával
  2. a támogatóink által felajánlott tárgyak megvásárlásával
  3. december 16-án a Jónak lenni jó jótékonysági műsorfolyam ideje alatt (08.30-21.30 között) tett telefonos felajánlással. December 16-án vasárnap a Közmédia képernyős arcai és mikrofonos hangjai fogadják majd a telefonos felajánlásokat, az összeget banki átutalással vagy postai csekken befizetve fogadja az Alapítvány.
Az alapítványról:
A Dévai Szent Ferenc Alapítvány Böjte Csaba testvér alapításával 2002-ben jött létre, elsősorban az erdélyi ferencesek által fenntartott gyermekvédelmi intézmények, iskolák, óvodák, napköziotthonok támogatására. Az alapítvány céljai között szerepel a gyermekek érdekeinek képviselete, szellemi és szociális fejlődésük elősegítése, szociális védelme, a nemzeti kulturális értékek megismertetése nemzetközi szinten, valamint segítséget kívánnak nyújtani a hátrányos helyzetű gyermekek ellátásában, a beiskoláztatásában, a pályaválasztásban, szakmai képzésben, számukra munkahelyek létrehozásában, kialakításában.
Számlaszám:
Dévai Szent Ferenc Alapítvány
Bankszámla szám: 10300002 -20145639-49020157
IBAN szám: HU82-1030-0002-2014-5639-4902-0157
Megnevezés: „Jónak lenni jó”

ADHAT VONAL

Az Adhat Vonallal egy olyan gyors és kényelmes, mindenki számára könnyen elérhető adományozási rendszer jött létre, amely elősegíti az adományozási kultúra és a civil társadalom fejlődését. A három nagy országos telefonszolgáltató és a Nonprofit Információs és Oktató Központ közös rendszer felépítését határozta el, melyben az adománygyűjtő szervezetek mindegyike ugyanolyan feltételekkel tud gyűjteni. Működésének lényege, hogy a 13600-as közös telefonszám felhívása után, a szervezet kódjának megadásával 250 Ft adományozható a nonprofit szervezeteknek. Az Adhat vonal a Telekom vezetékes- és mobilhálózatából, valamint a Telenor és a Vodafone hálózatából hívható.

JÓTÉKONYSÁGI VÁSÁR

A Jótékonysági vásáron a támogatóink által felajánlott tárgyakat lehet megvásárolni, amelyeken itt, weboldalunkon megnézhetők. Ha valaki a kiállított tárgyak közül vásárolni kíván, akkor vételi szándékát a +36 1 759 5050 telefonszámon, hétfőtől péntekig 10.00-16.00 óra között jelezheti. A tárgyak minimum névértéken vásárolhatók meg, természetesen magasabb összeg elfogadható. A vásárlás akkor tekinthető befejezettnek, ha a felajánlani kívánt összeget a Dévai Szent Ferenc Alapítvány Jónak lenni jó alszámlájára (Bankszámla szám:   10300002 -20145639-49020157, IBAN szám:   HU82-1030-0002-2014-5639-4902-0157) a vevő a vételi szándék jelzése után 48  órán belül átutalja. Az alapítvány az adomány teljes összegéről adóigazolást állít ki.

Attitude-kosztüm

100 ezer forint

A Katti Zoób tervező nevével fémjelzett egyedi ATTITUDE-kollekció öltözékeit az örök elegancia, kifinomult kidolgozás, a tervező és a gyártó cég évtizedekre visszamenő világszínvonalú mesterségbeli tudásának esszenciája jellemzi. Zoób Kati projektje nemcsak a divatnak tesz jót, az öltözékeket a  Kézmű Nonprofit Kft. készíti, amely megváltozott munkaképességűeket foglalkoztat, bebizonyítva azt, hogy mindenki alkothat szépet és jó minőséget.

Kovács Kati kajakos dedikált baseball sapkája


100 ezer forint

Kovács Kati, a Kajakkirálynő ajánlotta fel ezt a dedikált sapkát Böjte Csaba alapítványa számára. A háromszoros olimpiai bajnok kajakozónő 31 világbajnoki címével minden idők legeredményesebb női kajakozója a világon.
 
 

A Compact Disco bakui zászlója

100 ezer forint

A 2012-es A Dal nyertese, a Compact Disco ajánlotta fel ezt a dedikált zászlót, ami Bakuban, az Eurovíziós Dalversenyen a színpadon is szerepelt.

Csiszár Jenő karikatúrája

100 ezer forint

A Magyarország, szeretlek! férfi csapatkapitányáról a neves karikaturista, Tonio készített portrét, a képet a művész és a műsorvezető is dedikálta.

Nagy László londoni edzőcipője

100 ezer forint

A világ jelenlegi legjobb férfi kézilabdázója azt a cipőt ajánlotta fel, amiben a 2012-es londoni Olimpiáról hazautazott. A cipő különlegessége, hogy a sportoló kislányának neve is szerepel rajta.

Fábry: Dedikált Design Center-könyv


100 ezer forint

Fábry Sándor a Design Center egyik dedikált példányát ajánlotta fel.
 
 
 

Erdélyi Claudia pasztell rajza

100 ezer forint

A kép a műsorvezetőnő felvidéki szülőfaluja melletti Karcsa-partot ábrázolja.

Hacktion csapó és dedikált fotó


100 ezer forint

A közkedvelt sorozat forgatásakor használt csapó és egy dedikált csoportkép a szereplőkről.

Jóvágású dinasztia - plakát

100 ezer forint

A Haumann-család három generációjának életét elmesélő fiktív színdarab plakátja, természetesen dedikálva Haumann Péter és Haumann Máté által.

Jakupcsek Gabriella karikatúra


100 ezer forint

A Magyarország, szeretlek! női csapatkapitányáról a neves karikaturista, Tonio készített portrét, a képet a művész és a műsorvezetőnő is dedikálta.

Garas Dezső köpenye


100 ezer forint

Garas Dezső eredeti köpenye, melyet a Szigligeti Színház Velencei Kalmár című darabjában viselt.

Munkaügyek-labda


100 ezer forint
A népszerű Munkaügyek-sorozat alkotói által dedikált ülőlabda.

Molnár Piroska kalapja

100 ezer forint

A Kaposvári színház által felajánlott kalap, melyet Molnár Piroska a Nagymama című darabban viselt.

Plüsselefánt

100 ezer forint

A Noé Barátai című műsor által felajánlott Plüsselefánt, Noé barátai-pólóban.

Berki Krisztián dedikált pólója


100 ezer forint

Berki Krisztián, olimpiai bajnoka által dedikált póló.

Sajdik Ferenc karikatúrája

100 ezer forint

A nyolcvankét éves művész egyik értékes rajza.

Ungvári Miklós öve

100 ezer forint

A londoni ezüstérmes Ungvári Miklós által felajánlott öv, melyet a sportoló az olimpiai játékok alatt is viselt.

Exkluzív Szálka-DVD

100 ezer forint

Bagi Iván és Nacsa Olivér eddig még soha meg nem jelent, a műsorban elhangzott dalok gyűjteménye, természetesen dedikáltan.

Szente Vajk karikatúra

100 ezer forint

A Magyarország, szeretlek! műsorvezetőjéről a neves karikaturista, Tonio készített portrét, a képet a művész és a színművész is dedikálta.

Szerencseszombat-plakát

100 ezer forint

A Szerencseszombat showműsorának műsorvezetői által dedikált plakát.

Duna logós patkolt tojás

100 ezer forint

A Duna logós tojás készítője Eczet István tojáspatkoló a Nógrád megyei Mátranovákról, az alkotást az Ízőrzők című műsor alkotógárdája ajánlotta fel.


mtv.hu

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 
Back to top!